2000-5000 méteres tengerszint feletti magasságban él ez a csodálatos, párját ritkító madárfaj, a bíborkirályka. A Himalájában, a Tibeti-fennsíkon és Északnyugat-Kínában a hegyvidéki magaslatok tüneményes szárnyasa a mindössze 8-10 centiméteres, 6–8 grammos madár, melynek hímje élénk színű, begyétől hasáig jellegzetesen kékes-bíboros, a tojó viszont fakóbb. Mindkettőnek színes fejtetője és fehér szemgyűrűje van.
A fajt először Nyikolaj Severtzov írta le 1873-ban, azóta az ornitológusok kitüntetett figyelmet fordítanak a bíborkirályka életmódja felé. Egy tibeti hegyekben készített tanulmány például megállapította, hogy a tenyészidőszakban általában párban élnek, a fiókák felnevelése után azonban legalább 25 madarat számláló csapatokba verődnek.
Április elejétől júliusig költenek, minél magasabban vannak, annál később. 4-6 tojást raknak. Fészkeik kupola alakúak, és a talajtól mindössze egy méterre, cserjékben építik fel azokat. Mivel a magaslatokon kevés a ragadozó, költéseik javarészt sikeresek.
Főleg apró rovarokkal, pókokkal táplálkoznak, ezt a hidegebb hónapokban kis mennyiségű mag és bogyó egészíti ki. A fiókákat kizárólag rovarokkal etetik.
A madarászok néhány szokatlan viselkedési szokásukat is megfigyelték. Ezek közül a legérdekesebb, hogy gyakran előfordul, amikor két tojó költ egy fészekben úgy együttműködve, hogy barátságban ülnek a másik madár tojásain.
Ezek a madarak nemcsak gyönyörűek, hanem nagyon “udvariasak” is, mivel csipogásuk hasonlít a „sir ” angol szóra , ami azt jelenti: „uram”. A bíborkirályka párban él a tenyészidőszakban, de annak vége felé 25 vagy több egyedből álló állományhoz csatlakoznak. Nagyon változatos étrendjük van, amely apró rovaroktól és pókoktól kezdve kis mennyiségű bogyókat és magokat tartalmaz ősszel és télen.
Szerencsére ezeket a színes madarakat nem fenyegeti a kihalás, melynek oka a jól álcázott fészkük lehet vagy az, hogy a fészkelő helyükön nincs helyi ragadozó.
