20 fotó, ami bizonyítja, hogy az idő vas foga mindenen nyomot hagy

Az idő lassú de folyamatos múlása mindenen – és mindenkin – nyomot hagy. Ez alól még az olyan időtállónak mondott tárgyak sem képeznek kivételt, mint például a gránitból készült lépcsők. Persze ezek a változások annyira lassan mennek végbe, hogy szinte észre sem vesszük egészen addig, amíg nem szembesítenek ezzel az alábbiakhoz hasonló képek.

 

Hirdetés

Szent Péter szobrának lábfejét gyakran simogatják a hívők

A két tárcát egyszerre vásároltam, a különbség annyi, hogy az egyik mindvégig a csomagolásában pihent.. 

Egy-egy köteg 100 dolláros, egy dolláros jegyekből: a bal oldalon levőket már használták, a másikakat csak most nyomtatták

Még a nagyszüleim is használták! 

Teljesen elkopott csatornafedél

Hirdetés

7

A kereskedők és katonák gyúrták ki

Ez a két baseballsapka egyforma, csak az egyiket naponta használták, a másikat pedig még sohasem.

Turisták által kikoptatott lépcsősor

Akkor és most: egy év használat után ilyen egy brit királyi őrségi csizma

Hirdetés

Van különbség..

Teljesen kigyúrták a füvet

Édesapám szerencse érméje, amit mindig a zsebében hordoz

A bátyámmal egyszer egyforma a mackókat kaptunk.. Én vigyáztam az enyémre… 

Egyforma papucsok

Fodrászat padlója, amit kikoptattak

Hirdetés

20 éves és vadonatúj

Új és öreg szíj

A Gloucester székesegyház lépcsőfoka

Kigyúrt fagyökér

Teljesen új vs. 18 éves autólámpa

Hirdetés
Skip to toolbar

Az oldal sütiket használ Több info

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close