ElképesztőKépek

15 ember, aki megosztotta azt az eseményt, amely hatalmas változásokat hozott az életébe

Egyes események hatalmas változásokat hoznak az emberek életében. Vannak, akik egy komoly betegségből épülnek fel, mások elválnak a párjuktól, vagy épp sikeresen megörökítik az irigylésre méltó változásaikat. A most következő hőseink vették a bátorságot, és megosztották azokat a pillanatokat, eseményeket, amelyek az életük egy szakaszát zárták le.

 

2017 márciusában készült a kép rólam és a jegyesemről, Oliviáról. Imádom és utálom a képet, mert ez az utolsó közös fotónk. Nem sokkal ezután elütötték.

A fotó az anyukámról készült, mikor egy özvegyember el akarta őt venni. “Szerencsére” dologból nem lett semmi.. 

Pár perccel azután készült, mikor megtudtam, hogy Lime-kóros vagyok.

Egy év rehabilitáció után, mikor is újra rendesen működtek a lábaim.. 

Öt évig szolgáltam a seregben. Mikor hazaértem teljesen depressziós voltam. Ő volt az, aki segített.. 

Mikor New York-ba költöztem a háború elől. 50 000$ tartozással és 0 megtakarítással.. 

Első lépéseim a gerincműtétem után 

Két hete született meg. Boldog szakasz következne, nem igaz? Persze, a pasim itt hagyott vele, mert kiderült, hogy végig megcsalt.. 

A pasim dobott, mert megemlítettem neki, hogy nem tetszik az egyik kolléga nőjenek az iránta mutatott közeledése. Végül kiderült, hogy igazam volt.. 

24 hetes voltam, mikor megszületett. Szerencsére mindketten jól vagyunk, a párom végig mellettem volt! 

A kép akkor készült, mikor bejelentették, hogy az én filmemet választották a legjobbnak egy fesztiválon..

Akkor és most.

Ezüstérmet szereztem egy karate bajnokságon. Ugyanakkor a végén már alig bírtam állni, úgy fájtam a hátam. Az egészségnél nincs fontosabb, a kép pedig erre emlékeztet! 

18 voltam. OCD, paranoia és szkizofrénia is a diagnózisban szerepelt. Ennek két éve, azóta megbékéltem magammal.

A párom miatt szedtem fel kilókat, mert nem akarta, hogy a többi pasi vonzónak találjon. Nemrég volt egy éve, hogy szakítottunk!

'Fel a tetejéhez' gomb