ElképesztőKépeknsfw

15 fotó, ami emberek életének egy kritikus fordulatát mutatja be

Bizonyos események hatalmas változásokat eredményezhetnek, de csak keveseknek sikerül ezeket a pillanatokat lencsevégre kapni. Vannak olyan emberek, akik súlyos betegségeket éltek túl, komoly műtéteken estek át, tragikus szakításokon mentek keresztül. Viszont képesek voltak dokumentálni életük legfontosabb, legdrasztikusabb, legfájóbb, vagy akár legörömtelibb pillanatukat, amiket megosztottak az interneten.

 

2017 márciusában készítettem ezt a képet a menyasszonyomról és magamról. Szeretem és egyben utálom is ezt a fotót, mert ez az utolsó közös képünk. Olivia nem sokkal ezután autóbalesetben elhunyt.

Ezt a fényképet közvetlenül azután készítettem, hogy rájöttem Lyme-kórban szenvedek. Magántanuló akartam lenni, de a barátaim segítettek nekem, és ott voltak mellettem hosszú hónapokon át.

Az egyetemen olyan pletykák terjengtek, hogy nem is vagyok béna, csak megjátszom magam. Az orvosok nemrég mondták nekem, hogy egy év rehabilitáció után a lábaim újra mozogni fognak.”

5 évig egy tengeralattjárón szolgáltam. Amikor hazatértem, depressziós lettem, és olykor öngyilkos gondolatok is felmerültek bennem. Ez a kutya viszont két évvel ezelőtt megváltoztatta az életem.

A feleségem a kép készültekor ikreket szült a kórházban. Már a szülőszobán volt, mikor az orvosok bejelentették, hogy császározni kell. Megijedtem, de szerencsére minden jól ment.

Nemrég költöztem New Yorkba, ám nem volt olyan zökkenőmentes, mint hiszitek. Amikor a szülővárosomban éltem 50 000 dolláros adósságom volt, és semmi megtakarításom nem volt. Szó szerint a hajléktalanság szélén álltam. Kénytelen voltam otthagyni és új életet kezdeni.

Ezek az első lépéseim a gerinc műtétem után. Az operáció teljesen megváltoztatta az életemet.

2 hete szültem meg az első gyermekem és amikor a kép készült, azelőtt néhány órával tudtam meg, hogy a barátom, a gyermekem apja megcsalt engem. Másnap, miközben ő dolgozott, én elhagytam őt a gyerekkel.

A barátom 8 év után SMS-ben szakított velem csak azért, mert nem tetszett nekem, ahogy a kollega nőjével viselkedik, és szóvá tettem…

24 hetes terhes voltam, amikor a kép készült. Nagyjából 10 évig próbálkoztunk a babával, de nem jött össze. Azt hittem soha nem is lesz. A babát másnap szültem meg.

A barátom nemrégiben egy filmfesztiválon vett részt. A kép készültekor jelentették be, hogy az általa készített film nyert.

A hajam kihullott, az arcom feldagadt, a szerveim leálltak az étkezési zavarok miatt. Sok nehézség után végre összeszedtem magam és egészségesebb vagyok, mint valaha.

Nemrég ezüstérmes lettem egy állami szintű karate bajnokságon. A nehéz edzések miatt elviselhetetlen fájdalmat éreztem a hátamban. Már 2 hete ágyban fekszem, mert nem tudok felkelni. Ezt a fényképet emlékeztetőként készítettem, hogy soha ne felejtsem el az egészség a legfontosabb.

A képen 18 éves vagyok. Akkoriban kényszerbetegséget diagnosztizáltak nálam, ami paranoiaban és szkizofréniában jelentkezett. Két évig jártam pszichológushoz, és egy gyógyszeres kezelésen is átestem de megérte, mert most békét érzek.

A barátom folyamatosan etetett, mert féltékeny volt. Nem akarta, hogy más férfiak is vonzónak találjanak. A bal oldali kép aznap készült, mikor SMS-ben szakított velem, a jobb oldali, pedig egy évvel később.

'Fel a tetejéhez' gomb