Képek

18 hölgy, aki rövidebb frizurára váltott, és döntését egyáltalán nem bánta meg

Sokan úgy gondolják hogy a rövid haj csak egy vad álom, mivel nem mernek megszabadulni hosszú hajkoronájuktól. Pedig a rövid haj is lehet szép, nőies! Ezt bizonyítják a most következő hölgyek is, akik voltak olyan merészek, hogy levágassák hajukat!

Volt aki csak kicsit vágatott belőle, és volt, aki egészen drasztikusan változtatott, és igen rövidre váltott. Az eredmény pedig egytől-egyig bámulatos!

 

Egész életemben hosszú hajam volt. Egyszer gondoltam egyet, és elmentem levágatni. Mikor a férjem meglátta, csak ennyit mondott: “Miért lett ilyen rövid?”

Örülök, hogy újítottam!

Igazából nem is értékeltem egészen addig, amíg egymás mellé nem illesztettem az “előtte – utána” képeket..

Végre!

Sokáig nem mertem levágatni, mert úgy gondoltam, hogy az arcom túl pufi a rövid hajhoz..

Talán először érzem magam úgy, hogy ez valóban én vagyok!

Tegnap egy történelmi pillanatot éltem át.. Születésem óta nem volt ilyen rövid!

Előtte – utána

Örülök, hogy bevállaltam!

Bizalmat adtam a fodrászomnak!

Rövid bob, és szőkítés!

Végre összeszedtem a bátorságomat!

Anyukám bíztatott rá..

Viszlát, boszorkányos megjelenés!

Nos, megcsináltattam!

Íme az én változásom!

Majdnem 20 centit vágattam le!

Nagyon örülök az eredménynek!

 

'Fel a tetejéhez' gomb