ElképesztőHírekKépek

20 különleges holmi, aminek a célját csak az internet segítségével tudod megfejteni

Amióta az ember létezik, azóta igyekszünk megkönnyíti életünket és munkákat, automatizálni mindennapi cselekvéseinket, ehhez pedig különféle eszközöket hozunk létre. Az elmúlt évszázad során számos tárgyat, eszközt és mechanizmust találtunk fel, amelyek bizonyos esetekben annyira különlegesek, hogy még egy alapos átvizsgálás után sem sikerül rájönnünk, hogy mi az vagy pontosan mire is való. Ugyanakkor az internet segítségével máris egyszerűbbé válik a helyzet! Most 20 nagyon rejtélyes dolgot, és azok célját/hasznát ismerheted meg!

 

Sonka vagy marhahús tartó, amit a vágódeszkákhoz lehet rögzíteni

Ez annak az állványnak egy része, amivel a boltok a cipőket szokták kiállítani

Valószínűleg egy házi generátor

Himalájai naptár – első golyókkal teli sor a hónap, a második és harmadik a nap, az utolsó négy pedig az évet jelenti

Sajt-tartó, amit ha beleszúrsz a sajtba, akkor könnyebben szeletelhetsz vele

Régi forralóedény, amely fele úgy lett kialakítva, hogy különböző nagyságú tartályokat lehessen ráhelyezni

A kis gombokat a levelek mérlegeléséhez használják

Valamilyen szórófejes gép része, valószínű, hogy festék vagy finom por szóróé

Régi varrógép doboz, amiben a géphez tartozó kiegészítőket tartották

Az ún. banksia növény termése, amelyet kiszárítás után dekorációnak vagy valamilyen adagolónak használnak

Önvédelmi fegyver kezdetleges változata

Antik hidrométer, ami a folyadékok fajsúlyának meghatározására szolgál

Az alkoholos ital, az ún. krampampuli elkészítéséhez elengedtethetetlen eszköz – tetejére rummal átitatott süvegcukrot tesznek, amit aztán meggyújtanak és megvárják, amíg néhány csepp beleesik az italba

Régi villa/kanál fogantyúja

A Gimbels bolt egykori érméje, amelyet régebben klubkártyaként használtak

Beépített bagolyfészek

Egy hangbomba

Valamilyen régi érme

Sodrófa a ravioli elkészítéséhez

Teljesen működőképes, tehát igenis használják! Főleg a nagyobb csöveknél, vezetékeknél

'Fel a tetejéhez' gomb