ÁllatosElképesztőKépekVicces

20 véletlen egybeesés, ami bizonyítja, hogy az univerzum néha csak szórakoztatni akar minket

Egyesek szerint az univerzum jeleken vagy véletleneken keresztül szól hozzánk. Ha ez így van, akkor a vicces “véletlenek”, amelyekkel találkozunk, lehet, hogy az univerzum így akar velünk játszani, vagy egy kis kacagással fűszerezni a napunkat. Az internetnek köszönhetően pedig az első sorból láthatjuk ezeket a meglepetésszerű eseményeket olyan emberek által megosztott képeken keresztül, akiknek volt szerencséjük látni a műsort.

Összegyűjtöttünk 20 mulatságos véletlent, amelyek lehetetlennek tűntek – egészen addig, amíg meg nem örökítették őket fotókon.

 

A haverom ugyanolyan inget viselt, mint egy idegen nő. Később egy másik férfit is talált, aki szintén olyat viselt!

Ez a rozmár, ami felmászott a Holland Királyi Haditengerészet “rozmár osztályú” tengeralattjárójára!

Egy étteremben futottunk össze. Egyikünk sem ismerte a másikat!

Egymás után nyomtatott bankjegyeket kaptam visszajárónak!

7-Eleven étterem, ahol 7.11-et fizettem! /seven – hét; eleven – tizenegy/

Különleges fennakadás..

Nem egy, hanem két esést is sikerült megörökíteni!

Figyeld a sorszámát.

Az első tojásban két sárgája volt. Majd a másodikban úgyszintén!

Egymás után ugyanazt az üzenetet kaptam meg!

A padlóra esett, és így ért földet!

Kidőlt, de nem okozott kárt, sőt!

Telitalálat! Csak úgy eldobtam, és itt landolt!

Patthelyzet alakult ki..

Életemben először állítottak meg egy ellenőrzésre a határon. Ez mászott ki a kocsimból, miközben vizsgálták..

Hozzá akartam dobni a kollégámhoz a tollat, aki épp felkapta az iratokat..

A gombák tökéletesen az apró ablakocska köré nőttek!

Véletlenül letöröltem pár képet a fényképezőgépemről. Egy kép-helyreállító programmal próbáltam visszakapni azokat, de mást is találtam… Ez még a gyártósoron készült!

Egyetlen egy ablak van a fürdőben, ami így extra-különlegessé teszi a WC-t!

Találtam egy gyémántot a cipőm talpába szorulva.

 

via: brightside.me

'Fel a tetejéhez' gomb