ElképesztőKépek

21 ember, aki megmutatta, hogy hogyan változott meg az életük a fogszabályzó után

Cindy Crawford, szupermodell a ’90-es évek közepén egy reklámban tűnt fel fogszabályzóval, ami akkoriban hatalmas port kavart. Napjainkban azonban ez már egyáltalán nem meglepő, sőt, még a hírességek is hordanak fogszabályzót. Persze, ma már már teljesen más idők járnak, mint harminc évvel ezelőtt. A fogszabályzó viselése persze nem túl kellemes dolog, viszont, ha meghozzuk a szükséges áldozatot, akkor a végén mosolyunkat nézve, minden kifizetődik majd. Cikkünk hősei már boldogan mutatták meg, hogyan változott meg az életük a fogszabályzó használata után. Elmondásuk szerint, azóta is csak mosolyogni tudnak.

 

A mosoly, amely két év türelemnek, jó sok pénznek és néhány fájdalomtól álmatlan éjszakának köszönhető.

Ma végre levették a fogszabályzómat.

Ne becsüld alá a fogszabályzó erejét!

Édesapám egyedül nevelt, ezért nem engedhette meg magának, hogy fogszabályzót vegyen nekem. Miután lett munkám, az első fizetéseimből spóroltam és magam fizettem ki az egészet. Életem legjobb döntése volt.

A két kép között négy év telt el. Köszönöm, fogszabályzó!

Két év után levették a fogszabályzómat.

Két és fél év különbség!

Tegnap levették a fogszabályzómat. Íme egy előtte-utána fotó.

Nyolc év után végre élvezhetem a jól megérdemelt mosolyt.

Előtte – utána!

Már csak a régi fényképeken görbék a fogaim!

Végre levették a fogszabályzómat és egy állkapocsműtétet követően, 28 év után végre először őszinte a mosolyom!

Kilenc év után levették a fogszabályzómat. Azóta nem tudom abbahagyni a mosolygást!

Új fejezet kezdődött az életemben!

Vége a szenvedésemnek. Minden pillanata megérte.

Két év, tizenegy hónap és húsz nap fogszabályozó viselés eredménye.

A fogszabályzó életem legjobb döntésének bizonyult.

Fogszabályozó előtt és után

Köszönet a fogszabályzónak és persze a kitartásomnak.

Kezdetét veszi a jól megérdemelt “szabadság”!

Elképesztő!

'Fel a tetejéhez' gomb