17 dolog, ami sokkal érdekesebb, mint ahogy az első pillantásra tűnik
Időnként egy kép többet mond minden szónál, de ennek a fordítottja is igaz: néha egy fotó teljesen átlagosnak és unalmasnak tűnik, míg meg nem ismerjük a mögötte álló történetet, ami mindent azonnal a feje tetejére állít.
A most következő képeken pedig pont ilyen dolgokat, történéseket láthattok majd!
Az egyik bögrémet véletlenül beraktam a mikróba, holott nem lett volna szabad!
Olyan, mintha tűzijátékok lennének rajta, holott csak festékfoltok.
A lap, amin J.R.R. Tolkien áthúzta a “Varázs Gyűrű” címet, és megszületett a “Gyűrűk Ura”
A fiam bejött az udvarról, és elment kezet mosni, de biztosan tudom, hogy előtte még megállt a konyhában. Nem, nem láttam, de ott hagyta a keze nyomát a sütimben..
A zöld sugár jelenség megfigyeléséhez célszerű a Napot nagyobb nagyításban nézni. (természetesen szemünk épségének megóvása mellett, például a teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép LCD kijelzőjén, SEMMIKÉPP nem a keresőben!) Szerencsés esetben megfigyelhetjük, hogy a lenyugvó / felkelő Nap felett kicsivel egy zöld színű fényfolt jelentkezik.
Kavicsok, de ez a kép a Marson készült!
Nem csak egy hatalmas fát látsz, hanem magát, Sherman tábornokot, ami a világ legnagyobb élő szervezete!
Pár óráig az ablakban volt a fényre sötétedő szemüvegem, és a redőnyeim befogták a lencséket..
Megfelelő időben és napsütésben a lépcsőnkre vetül a házszámunk!
Volt egy “laza” jégesőnk..
Tulipánszirom, ami egybe nőtt az egyik levéllel!
Más-más hüvelykujjaim vannak!
Íme a guttáció, ami egyes edényes növények levelein található víznyílásokon történő folyadékcseppek kiválasztódása.
Két hónapra egy műanyag tárolóban felejtettük, és csoda, hogy nem rohadt el, hanem nőni kezdett!
Roxyról életében először került le a póráz!
Behozták javításra mivel megrepedt rajta a bőr. Valójában nem a bőr repedt meg, hanem a sok krém, amit az évek során rákentek.
UFO tojások? Neem, csak kínai káposzták!